Őrült nők ketrece

Isten bizony ott szeretnék lenni. A valódi őrült nők ketrecében, ahol a nők nem is valódiak. Inkább ott, mint a privát őrült ketrecemben – immár lassan 5 hónapja – , ahol a nők ugyan valódiak, de éppen ez az, ami kétségbeejtő. Nem vagyok büszke rá, de perverzióm a tetőfokára hág, amikor éppen azokról írok, akik ezekben a pillanatokban is körülöttem nyüzsögnek: a Kolleganők. Ezelőtt 5 hónappal, amikor viharosan felmondtam a tévénél és a vállalkozók szövetségéhez jöttem dolgozni ( a továbbiakban ,,az ültetvényre” ) egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ennek még nem lesz jó vége. Úgy értem, a koedukáltság feladásának és a nőuralom elfogadásának. Merthogy az ültetvényen csupa csupa nő dolgozik, és csak a ,,gazdák” férfiak. Tehát ezelőtt 5 hónappal rémálmomban sem gondoltam volna, hogy az, aminek hamarosan szem- és fültanúja lettem az valóban létezik. Hogy miről beszélek? A ruhák, a rúzsok, a manikűr és pedikűr világáról, az éretlmetlen, céltalan és nem kevésbbé kicsinyes csiripelésekről mások magánügyeiről, az interneten talált három pár lábbeli okozta lázról, a felületességről a munkában (ami számomra felületességet sugall más területen is), az ,,ültetvény” tényének elfogadásáról. Nőkről beszélek. Ezúttal az én kolleganőimről. Hm…igazából nagyon sok nőről is egyben.