Hogy nem, azért nem vagyok szomorú, és kifejezetten örülök a nevemnek, egyik legbecsesebb örökségemnek apámtól. És hogy most már a legfontosabb dolognak az élet továbbadását, két tekintet egymásbaolvadását és a mindent elfogadó belső mosolyt tartom. De mindezek mellett is ember vagyok, tehát adott pillanatokban ugyanolyan hévvel rajongok akár egy tequiláért, egy simogató férfitenyérért, egy jó könyvért, amit reggeli közben is lehet olvasni, a szombat délelőtti rajzfilmekért és a valódi beszélgetésekért, amikor nem csak azt hallom meg, amit én mondok, hanem azt is, amit a társam próbál meg elmondani.
Oldalak
Archívum
Blogroll
Belépés, regisztráció
